 2. Az Atharva Védában az ősember valamilyen Atlasz, kozmikus pillér, akinek lényegbeli elhivatottsága az, hogy elválassza az eget a földtől, melyek összekülönbözésének és felbomlásának veszélye állandó. Az ember Ily módon a középpont és az egység alapja, és végső soron azonosul a legfőbb kútforrással, a Brahmannal: az Emberbe van sűrítve, ő, akié az óceán, az erek, amelyek az Emberbe vannak sűrítve... A nagy csoda a világmindenség központjában közeledik az óceán hátán, hála a kozmikus Tűznek. Az istenek, míg vannak, támaszkodnak rá, mint a fa ágai a törzsre. Ő az, akinek az istenek mindenkor határtalanul adóznak a körülhatárolt térben. (Vedv, 346--347.) Saját megszületése minden ember számára olyan, mint egy új világ teremtése: mindegy, hogy ő születik-e meg, vagy a világ születik-e meg; hasonlóképpen halála is olyan, mintha az volna a világ vége: annak, aki meghal, teljesen mindegy, hogy ő hal-e meg ezen a világon, vagy hogy a világ hal-e meg vele együtt. Ezt az isten-világegyetem-ember együttest gömb formájában, a világ hagyományos képével fejezik ki, amelyben minden ember a középpontot foglalja el. Nem határozzák meg önállóan az embert a világban, és a világ is csak egymással való kölcsönös kapcsolataikban határozza meg magát vele szemben: az ember a kozmikus kapcsolatok csomópontját szimbolizálja. 4. A kínaiak felfogása szerint minden emberi egyéniség egy komplexum, és az elemek bizonyos kombinációjának felel meg. Az alkotóelemek sohasem kizárólag szellemiek vagy testiek. Minden egyes természet többé-kevésbé harmonikus kombináció terméke. Az ember fizikai alkatát a "yin" és a "yang" aránya jellemzi; a betegséget ezek egyensúlyának megbomlása okozza. A kínai orvosok az emberi test egyes
részeit a kozmosz elemeinek feleltetik meg:
A kínai orvostudomány öt belső részt és kilenc nyílást ismert el; a két szemet, a két fület, a két orrlyukat és a szájat "yang"-nak, a két alsó testnyílást "yin"-nek nevezte el. Elegendő volt számukra a félig-meddig pontos megállapításhoz, ha a nyílások és az öt belső rész elméletét az öt elemmel való megfelelőséggel kombinálták; az alsó testnyílásokat a veséknek, az orrlyukakat a tüdőknek, a szemeket a májnak, a szájat a lépnek, a szívet a füleknek ítélték oda. Giranet a "Kínai gondolat" (Pensée chinoise) című írásában ezen elmélet alapján rajzolja meg Konfucius portréját: "Konfucius a 'yin'-ekből jött le, amelyek a víz értelmében uralkodtak; koponyája tetején (családi neve üreget, személyneve üreges dombot jelent) olyan nyomást érzett, mint azok a dombok, amelyek csúcsukon sok vizet tartanak vissza; a víz megfelel a veséknek és a fekete színnek (a mélység jele), szellemét a bölcsesség jellemezte, mert a bölcsesség a veséktől függ..." 5. Az ember szellem és hús. De vannak embernek nevezett lények, akiket megfosztottak szellemüktől (lelküktől), akik jól érzik magukat egy istentől elfordult világban, és nem éreznek semmilyen transzcendentális nosztalgiát. A gnosztikus Basilidus felteszi a kérdést: vajon az ilyen emberek emberek-e a szó valódi értelmében? Basilidus ezt kategorikusan tagadja. Prófétai hangon beszél arról az eljövendő időről, amikor nem lesz többé szellemi ember, csupán fizikai, akik nem ismerik és visszautasítják mindazt, ami a lélekhez tartozik. Mindenki elégedett lesz a világgal, amelyben él, s nem lesz többé érdeklődés az örök élet iránt. Az az ember, aki a szellemi életről beszélne, éppen olyan nevetségessé válna, mint az a hal, amely a juhokkal akarna együtt legelni a magas hegyekben. Ha majd a tudatlanságnak ez az állapota elterjed a Földön, megszűnik minden kutatás, vagy kíváncsiság szellemi szinten. A világ a szellemi élet vonatkozásában teljesen meg lesz fosztva a nosztalgiától. Így fest -- Basilidus bemutatásában -- a szellem-hús-ember vége. Ily módon el fog jönni a nap, amikor az ember egyedül a húst szimbolizálja. Ebben az esetben halhatatlanságának elvesztését kockáztatja. |