NYELV

1. A nyelvet, akár írott, akár beszélt formájában, szimbolikus értékek itatják át: képek, eszmék, hangzás, írásmód stb., mindabban, amit kifejez, de bizonyos mértékig még abban is, amit nem fejez ki. A szóból a valóságba vezető út -- mondja Indi -- szfota, azaz kinyílás, mint a bimbók nyílása. A nyelv az emberek közötti kommunikáció eszköze, ugyanakkor az imán, a fohászon, a dhikr-en vagy a japá-n keresztül az emberi lény és az istenség közötti érintkezés eszköze is. 
Az Ige, a Logosz szimbólumaként a nyelv a teremtés isteni értelmének, tevékenységének vagy szándékának eszköze. A világ az isteni szó hatására keletkezik: Kezdetben vala az Ige... (János 1, 1). Kezdetben vala Brahma, mondják a védikus szövegek, vele pedig vak a szó. Az igét az iszlám világban Kalimat Allahnak hívják: Isten szava vagy teremtő szó. Abu Ya'qub Sejestani a Kalimah négy mássalhangzóját (KLMH) úgy értelmezi, mint az ősi egység négyelemű megnyilvánulását. A szó (memra) teremtett minden tárgyat és minden dolgot azzal, hogy megnevezte, saját nevükön nevezte azokat -- mondja a Sepher Ietsirah. Vak, a Teremtő szava, Prajapati hitvese, de mindenekelőtt Sarasvati, Brahma shaktija. Vak ugyanakkor Siva-Mahesvara lélegzete, és Vayu, a szél, a kozmikus lehelet.

2. A szó tehát Isten teremtő szándékának szimbóluma, ugyanakkor az ősi kinyilatkoztatásé is. Sarasvati, Brahma teremtő energiája egyszerre Tudás, Bölcsesség és a Védák anyja. Ezért rendkívül fontosak a nyelvek, melyeken a másodlagos kinyilatkoztatások, az elsők visszfényei elhangzottak -- például az arab az egyetlen nyelv, melyen a Korán olvasható, hiszen az arab a Korán szubsztanciája, alkotóeleme. Az elveszett szó keresése, melyre oly gyakran emlékezünk, tulajdonképpen az ősi kinyilatkoztatás utáni kutatás. Az őseredeti nyelv szimbolikája erre rímel. A muzulmán hagyomány szerint a szír nyelv esetében napnyelvről van szó; az ősi spirituális középpontjába érkező fény áttetsző kifejeződéséről. 
Hangsúlyozottan fontos itt, hogy a paradicsomi nyelvet az állatok is értették. Az állatok nyelvébe való sámáni beavatás ennek fordítottjaként az édeni állapotba való visszatérés szimbóluma. Tovább pontosítva: ez a nyelv olykor a madarak nyelve; márpedig a madarak nyelve égi vagy angyali nyelv -- szimbolikájában hasonló a szír nyelvhez --, melyet csak meghatározott szellemi állapotok elérése által érzékelhetünk. 

3. A hagyományos megismeréssel kapcsolatban a nyelvek keveredésének és a nyelveken való beszéd adományának kettős szimbolikája kínálkozik. A Bábel tornyának megépítésére tett kísérletet követő zűrzavar jelzi a nyelv s következésképpen az ősi hagyomány változását, többfélévé válását. Ez a zűrzavar a gondolatok zavarossá válásának következménye, az egységből a sokféleségbe való átmenet irányítója: kétségkívül normális fejlődési útról, nem kizárólag isteni büntetésről van itt szó.
 A nyelveken szólás adománya ellenben egy centrális, szintetikus állapothoz való visszatérést jelez, mely állapotból kiindulva a forma és a kifejezés módosulásai mint szükséges, de esetleges adaptációk jelennek meg. A nyelveken szólás képessége, amit az apostolok a Szentlélektől kaptak, a keresztény univerzalizmus kulcsa. Úgy tartják, a Rózsakeresztesek rendelkeztek vele; hasonlóképpen a Tizenkettek, akiket az izmaelita ezoterizmus szerint az első Ádám küldött szét a világba, ezúttal a Koránra hivatkozva (Korán 14,4): Nem olyan prófétákat küldtünk szét, akik nem beszélik népük nyelvét. Ugyanez a képesség tűnik fel egyes afrikai pigmeusoknál, s ez az édeni állapot távoli emléke lehet.

4. A paradicsomi állapot tehát egyúttal az állatok nyelvének megértését is jelenti; ugyanakkor Ádám azt is mondja, hogy neveket adott az állatoknak (Genezis 2, 19), ebből következően az állatok az uralma alá kerültek. Márpedig a kínai gondolkodás egyik állandó eleme, hogy a nevek megfelelése (ming) irányítja a világ rendjét. A legfontosabb -- tanítja Konfucius --, hogy rátaláljunk a helyes megnevezésekre (csang ming). És Milosznak, a költőnek tollából a következőt olvashatjuk: Hiszen ezek a nevek nem fivérei vagy fiai, hanem atyái az érzékelhető dolgoknak. A nyelv hatalmában fellelhető a kezdetek kozmogonikus képességének nyoma. 

5. A nyelv másik képessége az, melyet a beavatási mantrától kap, vagy legalábbis melyet a Tan áraszt magából. A Samytta nikayában (2, 221) azt mondja Kashyapa, hogy ő az Üdvözült természetes fia, annak szájából született, Dhammától ered, ugyanolyanra formálva, mint ő. Valójában azonban a Dhamma az ősi nyelvre, Manu nyelvére utal közvetlenül; Manura volt a ciklus kezdetén a törvényalkotó. A nyelvvel kapcsolatban létezik még egy igen különös és gyakran félreértett szimbólum: a tibeti imamalom. Egyáltalán nem imákról van itt szó, hanem olyan szent szavakról, melyeket a készülék mozgása által szétáraszt magából a világba, egyfajta univerzális áldásként.

Forrás: Jean Chevalier--Alain Gheerbrant: 
Dictionnaire des Symboles (Paris, 1973--1974, Seghers)
Fordította: Maruszki Judit