SZABADKŐMŰVESSÉG

szabadkőműves páholy ülésének elején egy négyszög alakú szőnyeget terítenek a földre -- a mozaikpadlóra, (amelynek váltakozó fekete-fehér) kockakövei a két kozmikus princípium: pozitivitás és negativitás egymást kiegészítő jellegét jelképezik). A szőnyeget, amelyet úgy hívnak: a Tabló, a munkák befejezésekor az előzőhöz hasonló rituálé keretében szedik fel. Eredetileg a Tablót minden ülés alkalmával leterítették a földre, majd a végén eltüntették. Minden szabadkőműves szint elhozza magával saját külön tablóját, de itt most csak a kőművesség alapító beavatási gyűlését tárgyaljuk, amely egyébiránt a Szervezet teljes szimbolikáját, a testület mindhárom szintjét magában foglalja. Ez a három szint: az Inas, a Segéd és a Mester. A Tabló, amely elrendezett diagramban gyűjti egybe a szintek sajátos szimbolikáját, konkrét összefoglalót ad a testvéreknek: a kőműves ezoterizmus egész panorámáját. Íme, néhány példa a Segédés az Inas tablója közötti különbség szemléltetésére. Mivel az elrendezés ugyanaz, a gránátalmákat, melyek az Inas szintjén a J és B oszlopot koronázták, most gömbök helyettesítik; a Salamon templomába vezető három lépés helyett itt ötöt találunk (egyes tablókon hetet); megjelenik a Lángoló Csillag szimbóluma, közepén G betűvel megjelölve; a három ablak kifelé nyílik; valamint megfigyelhetjük a csúcsos kocka alakú követ. A Segéd tablóján módszeresen összegyűjtve megtaláljuk a kőműves munkájának összes szimbólumát: a szerszámokat. Ezek segítségével -- ha magát beavatás-szerűen munkálja meg velük -- a Kőműves fokozatosan képessé válik arra, hogy olyan kő legyen belőle, amely már nem durva, hanem be tud illeszkedni az emberi és kozmikus világ készülő nagy Épületébe, melyet itt, a földi világban kell létrehozni. Hagyományosan a spekulatív szabadkőművesség a középkor cselekvő kőműveseinek leszármazottjaként tart" ja számon magát, vagyis a katedrálisépítők beavatott örököseként.

A szabadkőművesség valóban alapvető szimbólumai, melyeket az építőművészettől kölcsönzött, a pszichikus és spirituális önmegvalósítás alapjai lehetnek. Érdemes felsorolni őket: kalapács és véső, az inas szerszámai (aki ezek segítségével megmunkálja a nyers követ); a szögmérő és az iránytó; a vízszintező és a függőón; a vonalzó. Ami a csúcsos kocka alakú követ illeti, szerkezetének szimbolikája összecseng a valódi építészet arányaival: a négyes (a négy hagyományos elem: Levegő, Víz, Tűz, Föld) fölött áll az isteni hármas; és felfedezhetjük a kvintesszencia egyik megjelenési formáját. A kvintesszencia: az alkimisták ötödik eleme, amely az előző négy szintézisét alkotja. De az építészeti szimbolikához kapcsolódik a bibliai örökség is: a Templom. Salamon temploma, melyhez a kifaragandó lépcsőfokok vezetnek. A két oszlop J (Jachin) és B (Boaz vagy Bohaz), a férfi és a női elemek, a hagyomány szerint ezek álltak Salamon templomának bejáratánál. Minden nyugati szabadkőműves templomban képekkel díszítették őket: úgy jelennek meg, mint a világban szüntelenül szembekerülő két véglet (férfi és női, pozitív és negatív pólus stb.) kitapintható jelképei. Küzdelem, szükségszerű szembenállás: a mozaikpadló szimbolizmusa, amely -- mint már említettük -- a két kozmikus princípium örökös szembekerülésének kikerülhetetlenségét jelképezi. A Lángoló Csillagnak vagy a pentagrammának öt ága van; ez a jelkép talán a pitagóreusokhoz nyúlik vissza, náluk a szent szám (ugyanúgy, mint a szabadkőművesek társulatában) az ötös volt. Meg kell jegyezni, hogy a Lángoló Csillag nyugatra néz: nem úgy kell-e tekintenünk, mint androgün szimbólumot? Valójában a Lángoló Csillag, ami különféle vallási tradíciókban vagy az Istenség maszkulin jellegéhez tartozik (szoláris szimbolika), vagy az isteni Nőiséghez (a pentagrammáról Szűz Máriára gondolhatunk), képviselhetné -- a két szélsőség tökéletes kapcsolódásának ideális kifejeződéseként -- az egyesüléssé, egységgé vált szembenállást. A G betűnek többféle jelentése is lehet: Gnózis (Tudás), Isten (az angol God), geometria, generáció, ez utóbbit minden téren valószínűsíti a pozitív és negatív, a J és B oszlop összekapcsolódása.

A Tabló felső részén láthatjuk a Napot és a Holdat: újra felleljük tehát, de magasabb rendű szinten, a két princípium egymást kozmikusan kiegészítő jellegét. Gondolhatunk itt a nap- és holdciklusoknak a Kőművességben játszott szerepére; ezek a ciklusok az egész földi lét irányítói, természetesen a szoláris elem túlsúlyával. A szabadkőművességet a maszkulin pólusú beavatások közé sorolhatjuk; innen származnak azok a -- szabadkőműves vezetők által különbözőképpen megoldott -- problémák, melyeket a nőknek a szabadkőműves misztériumban való részvétele jelent.

Annak, hogy a két oszlopon (J és B) a gránátalmákat két gömb váltja fel, kettős jelentése van: szimbolizálhatja a szenvedélyeken való fokozatos felülkerekedést. Ugyanakkor a két gömb közül az egyik földi, a másik égi, ily módon a szabadkőműves tevékenység teljes tevékenységi körét lefedik.

A Tabló körül láthatjuk a csipkézett bojtot: ez egy nyolcas alakban (lacs d'amour) megcsomózott kötél. A szövetség láncát jelképezi, amely minden testvért összeköt; azokat is, akik ma élnek a Föld bármelyik részén, és azokat is, akik már eltávoztak az örökös Keletre, valamint az eljövendő generációkat. A csomók, melyek alakja a végtelen matematikai jelét formázza, vajon nem a kőművesmunka mindig befejezetlen jellegét, a folytonos újrakezdés szükségességét szimbolizálják-e?

A Mester Tablója, egy rombuszokból (s már nem négyzetekből) kirakott padlón, Hiram koporsóját ábrázolja[1]. A koporsót a halotti lepel borítja, amit ezüst könnycseppek és latin kereszt díszítenek. Látható még rajta hat emberi koponya, alattuk keresztbe tett lábszárcsontokkal. A koporsó fejrésze -- rajta egy G betűvel díszített háromszög -- nyugat felé néz, a lábrésze -- rajta az iránytű és a szögmérő -- kelet felé; a Tabló bal oldala északnak, a jobb pedig délnek felel meg. Sok hagyományban a nyugati irány a holtak birodalma. A kereszt nyilvánvalóan valamiféle áldozat szimbóluma. A koporsó középső részén található akácág jelenléte Hiram legendájára utal. Ez a legenda abból a beavatási típusból való, ahol az új élet, a feltámadás szimbólumai közvetlenül követik a halál jelképeit. Hiram, a hős, a beavatott, aki -- elfogadva személyiségének teljes feláldozását[2] -- ettől az eseménytől egy felszabadult állapotig jut el, amelyben azért a személyiség feletti célért cselekedhet, melyre hivatott.

[1] Hiram: nagy tehetségű művész, bibliai személyiség, akiben a szabadkőművesség alapító mesterét ismeri fel. Bizonyos mértékig Héphaisztosz és Daidalosz alakját idézi a görög mitológiából. Salamon korának építésze, aki meghatározó szerepet játszik a királyi palota és a Jeruzsálemi Templom építésében. Miután fő műveit befejezte, eltűnt, nincsenek róla történelmi adatok, de a legenda mítosszá alakította életét, s főképp halálát; a szabadkőműves ceremónia pedig szimbolikus drámává transzportálta azt. (a ford. megj.)

[2] Három tanítványa árulja el, s okozza halálát (a ford. megj.).

Forrás: Jean Chevalier-Alain Gheerbrant: 
Dictionnaire des Symboles (Paris: Seghers, 1973-1974.)